Szóval, eredménynek… mert vannak.

Tudom, nem ezért érdemes …de nagyon kellenek az ilyen visszacsatolások….

Tehát a mi kis harmadikosaink nekiindulnak a versenyzésnek. Tudom honnan jönnek, és tudom mi a háttér. És ezt nézve, hihetetlen sikernek látom, ha egy országos verseny régiós szakaszában 80 egynehány csapatból a 15. hely körül végeznek. És még csak most jön a többi … persze, soha nem fogják tudni felvenni azokkal a versenyt akik oda születtek ahová, és ott a matematikus / magyar nyelvi vér az ereikben. Mert viccesek ám ezek a verseny feladatok. Hősiesen bevallom, sokszor én se értem … és hát a szülők se. Ülök, nézem a feladatot, felcsillan a szemem, megvan a megoldás. Ja, hogy egy másodfokú egyenlettel?! Kit érdekel … Tehát nem könnyűek…

Most jön a kerületi német verseny… persze, ott a nemzetiségi iskola … mit is akarunk mi?! Tényleg? Mit? Azt hiszem rutint, élményt adni. Annak az érzését, hogy ez nem egy akármilyen szereplés. Ez verseny. Érezze, hogy fontos. És tanulja meg, vannak nála jobbak, de nem ez a lényeg. Ő jobb, és nyer, ennyi. Tudnia kell, nagyon jó volt, az évfolyam 3 legjobbjának egyike, és elindulhatott ott, ahol a többi iskola legjobbjai. És ennyi. Ez nagy szó, meg kell tudni küzdeni a kudarccal, ha nem lesz első. Ha kell, évről évre. Mert azt az előnyt nem tudja önmaga ledolgozni, ha másnak németül beszélő családja van. De azt hiszem, nem is kell. Ez az egész nem erről szól.