Jó, rendben, sokat beszélek. Ez van. Szériahiba. (Nem, nem félek a csöndtől, csak mindig van mondanivalóm.) De hogy ezért még midig képes vagyok szívni…. A dolog úgy kezdődött…. valamikor, réges-rég amikor megtanultam beszélni, illetve ki tudja mikor is…

Na jó …. Összeszedem magam, és írok….. egyszerűen csak azért, mert számomra nagyon kedves barátnőimet világgá fújta az északi szél… és így legalább hallanak rólam valamit…. Tehát eltelt már két hét, és jelentem, sokkal-sokkal könnyebb minden. Az osztályban…

Mondom én, hogy meglesz csütörtökre a 32 óra!   Viccet félre… én még ilyen káoszt nem láttam… komolyan azokat a perceket élvezem, amikor bezárom magam mögött az ajtót, és tanítok! És ennyi… a többi merő gáz.   Amúgy alakulunk, tanulunk és haladunk,…

Túl az első napon… Annyira féltem, mintha az első munkanapom lenne…és döbbenet, minden ment, mint a karikacsapás. Aki tudja milyen keserves volt az elmúlt év, érti amit írok: csend volt, dolgozhattunk, senki nem szabotálta az órámat….   Az első ismerkedős és…

Másfél éve egy hangot, na jó, betűt se írtam le... azt hiszem nem voltam rá képes... a sok-sok jó mellett annyi rossz történt, harcoltam, és nem bíztam eléggé magamban... de most, új év, új szándék... annyian kérdeztétek, hogy vagyok..... és a legkedvesebb kollégák közül…