És ismét, új erővel…. talán most kitartóbban ….

A blog korábbi részében első szárnypróbálgatásaimról írtam, örömökről, meglepetésekről, fájdalmakról, és ez most se lesz másként. Az elmúlt négy év sok dologra megtanított, és még többre nem :)

Kaptam egy ajándék osztályt, a „Fentiek” tudják miért, és csak sejtem. Kaptam velük együtt sok örömet, kihívást, és nagyon sok jó kollégát.

Harmadikban írtam utoljára, és az utolsó két év se lett eseménymentes… jöttek, mentek…megvoltunk a „ne menjen több gyerek, mert akkor összevonunk” mondattal is áldva, aztán jöttek a „megmentők” akiket nagyon féltettem. De a csodabogár osztály befogadta őket. Fiúkat, lányokat, jó-és rossztanulókat. És ez nagy örömmel töltött el… és az is, ahogy a máshonnan „eltávolított, vagy „önszántából” távozó gyerek szárnyakat kap. És ha nem is lett jó tanuló, de gyerek lett, újra. Bármit is adott neki az elmúlt 2-3 év…. 

Hogy mi lesz velük jövőre? Nem tudom…”kilobbiztam” a nekem legszimpatikusabb kollégát, akit Emberségből a legjobbnak tartok. Nekik az kell…nehéz lesz, mert összevonnak, osztanak, szoroznak, jönnek, mennek….de túlélők. Örök túlélők. Aki itt velem együtt kibírta ezt a négy évet, nevetve fogja a felsőt is…..nem, nem tanulmányilag, hiszen sokuknak nincs háttere, nehéz tanulniuk. Hanem lelkileg. Biztos lesz, aki szárnyakat kap, és olyan is, aki rájön a határaira….de van 4 évük, talán rájönnek, maguknak tanulnak.

Ahogy a blog elején tudtam, hogy ide kell jönni, most az is tudom, tovább kell menni….akkor is, ha ezt valamilyen „visszalépésnek” tartják, hisz nem leszek ofő. Nekem ez most inkább jutalom. Meglesznek a harcaim….a módos, és a gyereknek mindent akaró szülő ugyan úgy probléma lehet mint a nemtörődöm….

Nem sikeredett legszebbre a búcsú, de aki nem ismer, már nem is fog. Aki csalódott bennem, azt hiszem, nem ismert. Próbálok a szépre és a jóra emlékezni. És ez így majdnem két hónap távolságból is időigényes feladatnak tűnik…