Mondom én, hogy meglesz csütörtökre a 32 óra!

Viccet félre… én még ilyen káoszt nem láttam… komolyan azokat a perceket élvezem, amikor bezárom magam mögött az ajtót, és tanítok! És ennyi… a többi merő gáz.

Amúgy alakulunk, tanulunk és haladunk, számomra meglepően jól. Persze még mindig lekopogom.

Már kezdem látni, kinél mi felejtődött a nyáron, és ki az akit nagyon fel kell rázni, mert a második év úgy egyben esett ki az emlékeiből….néz rám, látom a döbbenetet a szemében amikor megmondom, idén ezerig fogunk számolni….és később megértettem az utálatát. Nem tudom, küzdelmes lesz neki nagyon….