Holnap első nap.....

Azt hiszem, a miért már nem kérdés….

Remélem a régi életem egy részére…sőt, a régi énem egy részére…néha csodálkozom magamon…nem ilyen vagyok, nem ilyen akarok lenni!

Fulladni és stresszelni, gyógyszerrel elaludni, gyomorgörccsel melóba menni….

Ami most jön, az a munka óraszámi részét nézve, majd egyfora, de kevesebb.

A felelősség, amit az az két betű (of) hiánya jelez, óriási. És most visszalépés vagy sem (nem hiszem, hogy az) erre van szükségem.
Jelen lenni, tanítani, nevelni, szeretni. És helyretenni minden mást is az életemben, leginkább az egészségem, és a lelki békém. És ha ennek ez az ára, akkor ez nem nagy ár.

Ami nehezebb lesz, az a környék adta sajátosság. A szülői igények, a „mindent a gyerekért” elv. (Vicce,s nem, egyik helyen szinte semmi, itt meg a paci másik oldala....) De remélem a kollégámmal együtt lesz annyi rutinunk, hogy ezeket megharcoljuk.

Ja, és nem utolsó sorban, igen mondtam egy TÁRS kolléganőre. Az első és sokadik benyomás is nagyon kellemes. Reménykedünk…..

És ismét, új erővel…. talán most kitartóbban ….

A blog korábbi részében első szárnypróbálgatásaimról írtam, örömökről, meglepetésekről, fájdalmakról, és ez most se lesz másként. Az elmúlt négy év sok dologra megtanított, és még többre nem :)

Kaptam egy ajándék osztályt, a „Fentiek” tudják miért, és csak sejtem. Kaptam velük együtt sok örömet, kihívást, és nagyon sok jó kollégát.

Harmadikban írtam utoljára, és az utolsó két év se lett eseménymentes… jöttek, mentek…megvoltunk a „ne menjen több gyerek, mert akkor összevonunk” mondattal is áldva, aztán jöttek a „megmentők” akiket nagyon féltettem. De a csodabogár osztály befogadta őket. Fiúkat, lányokat, jó-és rossztanulókat. És ez nagy örömmel töltött el… és az is, ahogy a máshonnan „eltávolított, vagy „önszántából” távozó gyerek szárnyakat kap. És ha nem is lett jó tanuló, de gyerek lett, újra. Bármit is adott neki az elmúlt 2-3 év…. 

Hogy mi lesz velük jövőre? Nem tudom…”kilobbiztam” a nekem legszimpatikusabb kollégát, akit Emberségből a legjobbnak tartok. Nekik az kell…nehéz lesz, mert összevonnak, osztanak, szoroznak, jönnek, mennek….de túlélők. Örök túlélők. Aki itt velem együtt kibírta ezt a négy évet, nevetve fogja a felsőt is…..nem, nem tanulmányilag, hiszen sokuknak nincs háttere, nehéz tanulniuk. Hanem lelkileg. Biztos lesz, aki szárnyakat kap, és olyan is, aki rájön a határaira….de van 4 évük, talán rájönnek, maguknak tanulnak.

Ahogy a blog elején tudtam, hogy ide kell jönni, most az is tudom, tovább kell menni….akkor is, ha ezt valamilyen „visszalépésnek” tartják, hisz nem leszek ofő. Nekem ez most inkább jutalom. Meglesznek a harcaim….a módos, és a gyereknek mindent akaró szülő ugyan úgy probléma lehet mint a nemtörődöm….

Nem sikeredett legszebbre a búcsú, de aki nem ismer, már nem is fog. Aki csalódott bennem, azt hiszem, nem ismert. Próbálok a szépre és a jóra emlékezni. És ez így majdnem két hónap távolságból is időigényes feladatnak tűnik…

Szóval, eredménynek… mert vannak.

Tudom, nem ezért érdemes …de nagyon kellenek az ilyen visszacsatolások….

Tehát a mi kis harmadikosaink nekiindulnak a versenyzésnek. Tudom honnan jönnek, és tudom mi a háttér. És ezt nézve, hihetetlen sikernek látom, ha egy országos verseny régiós szakaszában 80 egynehány csapatból a 15. hely körül végeznek. És még csak most jön a többi … persze, soha nem fogják tudni felvenni azokkal a versenyt akik oda születtek ahová, és ott a matematikus / magyar nyelvi vér az ereikben. Mert viccesek ám ezek a verseny feladatok. Hősiesen bevallom, sokszor én se értem … és hát a szülők se. Ülök, nézem a feladatot, felcsillan a szemem, megvan a megoldás. Ja, hogy egy másodfokú egyenlettel?! Kit érdekel … Tehát nem könnyűek…

Most jön a kerületi német verseny… persze, ott a nemzetiségi iskola … mit is akarunk mi?! Tényleg? Mit? Azt hiszem rutint, élményt adni. Annak az érzését, hogy ez nem egy akármilyen szereplés. Ez verseny. Érezze, hogy fontos. És tanulja meg, vannak nála jobbak, de nem ez a lényeg. Ő jobb, és nyer, ennyi. Tudnia kell, nagyon jó volt, az évfolyam 3 legjobbjának egyike, és elindulhatott ott, ahol a többi iskola legjobbjai. És ennyi. Ez nagy szó, meg kell tudni küzdeni a kudarccal, ha nem lesz első. Ha kell, évről évre. Mert azt az előnyt nem tudja önmaga ledolgozni, ha másnak németül beszélő családja van. De azt hiszem, nem is kell. Ez az egész nem erről szól.

Lehet bármit mondani ... de olcsó.

Nem, nem a gagyi műanyagot akartam megvenni, és még elektromos kütyüt se vennék ott.

De hetek óta vadászok téli kabátra. Meg csizmára. Olyan jóóóóóó kis magasszárúra ami a nem vékony lábamra is feljön. És láttam az árakat. Tollkabát 20e fölött, arról letettem. Pufi kabát 5e-től a csillagos égig.... de ami tetszett az a csillagos ég, ami nem volt drága, az a fél derekamig ért. Az annak jó, aki kocsiba be, kocsiból ki. Talán még nekik se. Szóval hoppon maradtam kabát ügyben.

A cipők pedig ....nincs olyan ami feljön a vádlimon. Pedig én egy olyat akarok :-)

Túl két nagy belvárosi kínain a szabad szombatot feláldozva nekivágtunk Kedvessel a vásárlásnak.

És láss csodát, egy nagyon olcsó tollkabát árából van egy nagyon meleg de nem tollkabát, és egy csizma (magas szárral) és még sok kis apróság.

Fizetésemelés ide, '"jaj de nagyon jól keresek' (hamis) érzés oda, ezentúl nem utolsó helyre teszem a kínait. Sajnos. Ez van.

Elmaradás hegyek … de itt a szünet, írok ….

Sűrű volt az elmúlt pár hét … ahogy írtam, felszabadult az osztályunk.  Nyugi van, tanítunk, tanulunk, dolgozunk. És itt jönnek a felismerések. Hogy bizony vannak, akiknek az a munka, ami nekünk csak laza ismétlés, kőkemény munka …. és látom, szenved vele, de nem érti. Lemarad, elvész az alapfeladatokban.

És én állok, és nézem .. és hazajövök, és gondolkodom tovább. Mit, miért, hol rontottunk el? Elsőben, hogy gyorsan haladtunk? De nem, mindenkinél alaposabban, lassabban, megfogadtam a tanácsokat. Mind magyarból, mind matekból.

Tavaly voltam túl gyors? Nem voltam elég alapos a szorzótáblánál?

Hiszen hetente egy vagy kettő volt sok-sok gyakorlással. Nem, nem hiszem hogy gyorsak voltunk. Nem tudok mivel érvelni, a többség vette. És akkor megint a kérdés. Akkor mit rontottam el? Gond-e hogy a többséghez alkalmazkodom? Hiszen tavaly is, idén is láttam, a jobbak szinte szenvedtek, hogy lassan haladunk. Értem én, differenciálni kell. Próbálok is . De van egy komoly mennyiség amit mindenkinek tudnia kell….

Őrlődtem heteken át, és közben minden kolléga szólt, gond van, gond van, gond van ….

Aztán úgy döntöttem, segítséggel, és rábeszéléssel, ez már nem az én területem. Amit tanítóként megtehettem, nem volt elég.

Ha évismétléskor mindenki 4-5-ös dolgozatot ír, és csak egy gyerek elégtelent, illetve kettest, akkor ott valami más gond van. És nem csak matekból … nem tudom mit tehetnék …

Szerencse a helyzetben, hogy a szülő teljesen társam. Nem tudok jobbat, szakvéleményt kértem. De szembesültem a saját határaimmal, és ez iszonyatosan dühít. Hogy erre nem tudtak felkészíteni. Hogy ezidáig csak azt tanultam, láttam, hogy tanítjuk az „átlagot”.

És ha szeretnék továbbtanulni az több év. Erre se lehetőség, se pénz nincs. Maradnak a tanfolyamok, bízva a csodába, talán ott hallok valamit, ami segít.

Segít nekem, hogy tudjak minőségileg is segíteni azokon, akik valahol elmaradtak ….

Nem, nem csak ennyi történt az elmúlt hetekben, de ez az ami hétfőig betöltötte a napjaimat.

Túlvagyunk az első olyan fogadóórán, ahová behívattam azokat a szülőket, akiket kellett, és érdemi beszélgetést tudtunk folytatni. És elgondolkodtam azoknak a gyerekeknek a helyzetén, akiknek sose jönnek be ilyenkor a szülei. Mert minek is, hiszen nincs velük gond. Minek is??? Mert a gyerek azt érezné, fontos vagyok a szüleimnek. Akkor is, sőt, azért is mert kitűnő, vagy majdnem kitűnő vagyok. Mert jó vagyok, vagy pont azért. Mert nincs velem gond. És ez jó hallani. Vagy nem??? Anyukák, cáfoljatok meg! Csak időpocsékolás a fogadóóra, ha minden rendben?! Gyerekként Ti hogy emlékeztek? Nekem olyan jól esett, tudtam, veszi anya a fáradtságot, és végighallgatja a jót, és rosszat is ….

Jó, rendben, sokat beszélek. Ez van. Szériahiba. (Nem, nem félek a csöndtől, csak mindig van mondanivalóm.)

De hogy ezért még midig képes vagyok szívni….

A dolog úgy kezdődött…. valamikor, réges-rég amikor megtanultam beszélni, illetve ki tudja mikor is kezdődött….

Valahogy mindig sok mondanivalóm volt, tehát siettem, hogy adott idő alatt a legtöbbet mondjam….

De a dolgoknak van egy nagyon pozitív oldala is (vagy csak én tartottam eddig annak) …igen hamar szóra bírok másokat, és képes vagyok odafigyelve meghallgatni.. na és itt kezdődnek a dolgok… sajnos nem állok meg itt, hanem galád módon képes vagyok véleményt alkotni, és sajnos ezt ki is mondani…és ebből lesznek a kalamajkák.

Aztán a bizalmatlanság…. mint most is … igen, lüke voltam, nem kell mindig mindent kimondani… ó hányszor megkapom a páromtól is …. De késő bánat, eb gondolat…. sokszorosan megbántam. Valahogy kellene egy szerkezet, ami ilyenkor jelez…. fogjam  be a csőröm.

Sokat gondolkodtam a héten, jó-e hogy ilyen túlzott nyitottsággal, lazán kommunikálgatok, hogy  boldog-boldogtalannal hangot találok (na jó, addig míg nem élnek ezzel vissza) de azt hiszem nem bánom. Vigyázni kell, de nem, nem bánom.

És egy kis önirónia:

Egy nagyon kedves barátnőm, akivel együtt zarándokoltunk, egy nagyon korai ébredéskor szólt rám igen kómás fejjel, hogy tudok én ilyenkor is ennyit beszélni.

Na jó …. Összeszedem magam, és írok….. egyszerűen csak azért, mert számomra nagyon kedves barátnőimet világgá fújta az északi szél… és így legalább hallanak rólam valamit….

Tehát eltelt már két hét, és jelentem, sokkal-sokkal könnyebb minden.

Az osztályban minőségi változás állt be a mennyiségivel együtt, a kis „kedvenc” máshol próbál boldogulni, őszinte szívvel kívánom, jó legyen neki.

A többi változás fájó volt, picit megingatta az osztályt is, mármint hogy nagyon elfogytunk…. De jött egy új, vele küzdünk… ő is velünk, de messze nincs olyan nagy problémánk, mint eddig….

Szóval a lényeg, lehet tanítani az osztályban… ami eddig csak néha napján történt meg, béke, boldogság, és haladás a tananyaggal…na, nem trappolok, mert azért nehézségek maradtak, de sokkal-sokkal békésebb, nyugodtabb napokat élünk.

Az év eleji jó változások (sok új kolléga) fájó vonzattal is jár, ismét elköszöntem / tünk valakitől aki nagyon közel került… nehéz….de Bell óta azért nem lehetetlen a kapcsolattartás :-)

Az újak viszont frissességet hoztak, jó nagy beszélgetések, barátságok, lehetőségek…

De vissza az osztályomhoz. Tehát szárnyainkat próbálgatjuk, már versenyre is készülünk,

kapom a pozitív visszajelzéseket a betanítóktól, és ez nagyon jó J látom, szociálisan milyen kis értettek, mennyire nyitottak (többségében), de egyben érzékenyek, rögtön leveszik a kis érzékelőjükkel, ha baj van, könnyen bepörögnek, aztán jön a „na haragudj” bújás, a nagy összeveszések, és a nagy kibékülések napjait éljük… hajahjajaja mi lesz még itt, ….kiskamaszkor…. vehetem elő a poros pszichológia tudásom….

És közben rácsodálkozom ismét és ismét a szülőkre …míg egyik oldalon az anya azonnal aláírja, hogy fussunk neki egy vizsgálatnak, mert még mindig gond az a fránya matek, és tudom, mindent megtesznek… a másik meg megszülte az ötöt… de figyelni rá??? Egy hét alatt 2 leckehiány??? Úgy hogy tudom, mert látom, bele se szagol a füzetekbe. … mit is akarok?!

És ez fáj, mert nagyon sok lenne ebben a gyerekben, de tudja, lazán kijátszhatja a figyelő szemeket, és meg is teszi….  Nem tudom, elvárható-e egy harmadikostól, hogy mindenre csak ő figyeljen …. Nem vagyok anya…. Nem kellene ítélkeznem.

 Az ig.nő is megjegyezte a héten, látszik, kivirágoztam… már csak életem párjával kellene úgy viselkednem, Ő is érezze, most jobb nekem….

Ja a 32 óra múlt héten is nevetve megvolt, és már ma is (kedd) 15 óra körül vagyok … he he

 Ui:szabad kommentelni..  itt vagy privátban is ....

Mondom én, hogy meglesz csütörtökre a 32 óra!

Viccet félre… én még ilyen káoszt nem láttam… komolyan azokat a perceket élvezem, amikor bezárom magam mögött az ajtót, és tanítok! És ennyi… a többi merő gáz.

Amúgy alakulunk, tanulunk és haladunk, számomra meglepően jól. Persze még mindig lekopogom.

Már kezdem látni, kinél mi felejtődött a nyáron, és ki az akit nagyon fel kell rázni, mert a második év úgy egyben esett ki az emlékeiből….néz rám, látom a döbbenetet a szemében amikor megmondom, idén ezerig fogunk számolni….és később megértettem az utálatát. Nem tudom, küzdelmes lesz neki nagyon….

Túl az első napon…

Annyira féltem, mintha az első munkanapom lenne…és döbbenet, minden ment, mint a karikacsapás. Aki tudja milyen keserves volt az elmúlt év, érti amit írok: csend volt, dolgozhattunk, senki nem szabotálta az órámat….

Az első ismerkedős és tankönyvválogatós óra után játszottunk egyet, egy még Boscos vetélkedőre húztam új ruhát, és kis csapatokban nekiláttunk….

Az év mondása már a 10. perc körül elhangzott:

Kérdés:

-         mondj egy Magyarországgal szomszédos országot

Hosszas tanakodás után a kislány arcán diadalittas mosoly, szeme felcsillan, bátorítom, hátha, és elhangzik a válasz:

……………Kína

Sírjak vagy nevessek??? Vagy lehet ő már tud valamit???

De a délelőtt gond nélkül elmúlt, persze alakul az új hangadóbrigád, hát, lesznek még harcok….

De kész az órarend (egész jó), van szép új „csilivili” tanári székünk, és a 32 órából ledolgoztam ma 8-at.. mi van ha csütörtökre összejön a 32??? Nem megyek be pénteken?

Ja és a csúcs….a tankönyvek…. Valakinél az országban van 10 Apáczais Környezet könyv. … mert valahol csak van, hiszen a könyvosztás rendben lezajlott…  hol?

Ja, hogy tanár könyv sincs? Ugyan már! Hiszen nem könyvből tanítunk. Ja, tényleg….de ez már tényleg csak pont az „i”-n.

Másfél éve egy hangot, na jó, betűt se írtam le... azt hiszem nem voltam rá képes... a sok-sok jó mellett annyi rossz történt, harcoltam, és nem bíztam eléggé magamban... de most, új év, új szándék... annyian kérdeztétek, hogy vagyok..... és a legkedvesebb kollégák közül egy már máshol dolgozik..... neki is , bátorításul :-)

Szóval holnaptól új év, új lelkesedés, még ha minden és mindenki (rendszer) próbál keresztbe tenni.....

Immáron harmadikosok lettünk, végre olyan évfolyam jön, ahol ismerősebben mozgok.... kicsi osztálylétszámunk még kisebb lett, és egy új gyerkőccel épp hogy....de vagyunk. Ó, azok az arcok, "örüljek, de jó nekem, ilyen kevés gyerekkel csodát lehet tenni..." ühüm.... örülök, ha a normális életig eljutunk, nem közeli cél a csoda....

Az osztályt és a holnapot nagyon kíváncsian várom.... nagyon sok segítséget kapok a Kedvestől, és a kollégáktól is .... és sok-sok bölcs tanácsot.. ha a tizedét megfogadom, rendben lesz itt minden :-)

Más:

Ma Pál atya az alázatról, a helyes alázatról beszélt.... milyen messze vagyunk ettől..... és milyen könnyű lenne minden ha csak ennyit megtennénk.

Azt hittem rosszabb lesz.

De nagyon meglepő volt...egy egészen, iciri-picirit de jobb lett. Persze pihentebb vagyok én is, ők is... és ez kell is, mert egyáltalán nem laza hetek jönnek....félév, dolgozatok, nekem életemben először, lezárás, értékelés, miegymás...na jó. nekik is. Csak ők még ezt nem tudják :-)

Lesz egy-két kellemetlen meglepetés a szülőknek, azt hiszem.... bár ha valaki reálisan látja a gyerekét (ilyen is van ám!) meg esetleg néha váltott velünk néhány szót, netán a füzeteit is megnézi, az azért képben van.

Hogy biztos ilyen mindenki? Aha, persze...ellenpélda: megérkezni a karácsonyi műsor után 1 órával. Pontosan a végére ... "azt hittem holnap lesz" mondattal....hm....és a legfurcsább, a gyereknek arcizma se rándult, hogy nincsenek ott a szülei. Azt hittem bőgni, sírni, hisztizni fog. Nem tette. És ez igazán meglep, sőt, ijesztő. Mi is játszódhatott le a kis fejében?!

 A szünet nyugisan, az itthoni dolgokat tekintve békésen zajlott, részemről szerelmesen :-) sok sétával, pihenéssel, barátokkal. Volt sok evés, most meg böjtölöm ....

A szilveszter nyugis volt, én ezt szeretem, de szegény vendéglátó drága barátném le "öreglányozta", na ja, a félévessel nem lehet ugrálni ... hát ízlések és ficamok, nekem, sőt nekünk :-) így volt jó! Békésen, beszélgetve, társasozva.

És mire észbekaptam, eltelt 14 nap, és újra jönni kellett.... azért döbbenetes, most kezdtem, és már félév van....és még mindenki él, sőt okosodnak, ügyesednek! Nem kicsit vagyok büszke rájuk!

Hú, már nagyon kellett!

Annyi minden történt...küzdelmek bent, a gyerekkel, a szülővel, magammal.....egymás támogatása, ezerrel.

Nem ,még mindig nem bánom. Csak most nehezebb....

Túl az osztálykarácsonyon, a tanárin. Előbbi édes volt, utóbbi pedig jó. Beszélgetős, vidám. És ennél azt hiszem nem is vágytam többre.

Most jutalom mozi, pihenés, vásárlási dili....és próbálok ezek között valahogy hangolódni :-)

Süti begyúrva, rorátékra végre le tudok menni, ajándékok egy része kitalálva. Egyetlen egy beszerezve. Ez rossz arány .... 

A hét kérdését az iskola pszichológusa tette föl..már nevetek rajta, akkor majdnem asztalt borítottam...a sok gond közepette egy lyukas órámban kiborultam...pont mellettem ült. Rám néz: "akarsz róla beszélni?"

Jó ég! Persze, tudom jó szándék vezette, de abban a percben a világ forgott velem...:-)

Élek, de éppen csak...ezért is tűntem el.

A betegségem rendbe jött, majdnem teljesen jól vagyok...de ami bent van, az maga a botrány....ill. egy szülő a botrány.....amit érzek iránta, az minden , csak nem keresztényi :-(

Kikezdte a kollégámat, én pedig nem tudom meddig tudom tartani benne a lelket! Pedig már olyan jól kijöttünk!

Soha nem akarok ilyen lenni...egyszerűen nem tudok rá jobb szót, undorító...ahogy szervezkedik, ahogy bolhából elefántot csinál....már nem megy az se, hogy a gyerekre semlegesssen nézek. Pedig szerettem, jópofa gyerek.

Ezt leszámítva (már ha le lehet....), legalább a magánéletem rendben, ebbe próbálok minden erőmmel kapaszkodni. Illetve Bele! Nagyon szerelmes vagyok, magamat is meglepő módon :-) és boldog, ha Vele lehetek.

de már csak négy nap, és két hét nyugi! Soha szünetet így nem vártam. Fáradt vagyok, és kimerült :-(

Reggel annak rendje módja szerint felkeltem 5.20kor, hogy akkor rorate.....aztán azzal a mozdulattal csuklottam is vissza az ágyba.....éreztem én kora este amikor lefeküdtem, hogy nem vagyok 100%-as (van aki ezt már régebb óta mondja :-) ) szóval este lusta voltam a lázmérővel vacakolni..na nem úgy hajnalban...akkor már alulról kóstolgattam a 38-at de gyorsan vissza is aludtam, hátha elmúlik....

Na nem múlt, sőt...a doki utánra tartottam a 38 fölöttit.....a lázcsillapító kb. 4 óráig tesz "rendbe".

Nagy naivan még nekiálltam kézműveskedni...de ahogy elmúlt a kinti hideg hatása, és kezdtem érezni magam, meg a fájó porcikáim, igen hamar a fekvés mellett döntöttem. Én :-(

Mindegy, kibírom, vigyázok magamra, próbálok nyugton maradni (momentán nem is tudnék nagyon ugrálni). Nem kellene egy tüdőgyuszi....

Hú, de nagyon régen nem írtam …. na pedig lenne mit…azt hiszem az időrendet nem is tudom tartani…megyek visszafelé az időben.

Kész az adventi koszorúm! És idén eléggé szép lett. Na jó, mondjuk úgy, nekem jobban tetszik mint a korábbiak.

Tegnap hazafelé a HÉV-en láttam egy bácsit…olyan ismerős volt, de miután ő nem nézegetett engem, gondoltam, csak hasonlít valakire, és belemerültem az újságomba. Már épp készülődtem leszálláshoz, amikor odajött, kérdezte, ugye én szoktam ministrálni a Ferencieken? Na ja, igen. Kiderült, hétfőnként oda járt egy előadásra. A bácsi szót nem véletlen írtam…. olyan 70 körülre tenném…szóval emlékszik rám onnan (hétfőnként nagyon ritkán ministrálok ott), majd megkérdezte, hogy ugye jól gondolja, sokáig az Özsébben ministráltam? Míg élt a korábbi papunk…na kész voltam, szeretnék én 20 év múlva így emlékezni dolgokra…. aztán köszönéskor megkérdezte, hogy hívnak, mert a nevemre nem emlékezett. Na több se kellett, fel is köszöntött :-) puszi, kézcsók, minden. Édes kis ember volt. Úgy bearanyozta a délutánom!

A suliban minden rendben, túléltük az óralátogatást, és alapvetően túlélhető volt. Ez egy jól sikerült óra volt. Ok-ok nem a nagyfőnök volt bent, de én képes vagyok a saját közvetlen kollégámtól frászt kapni. Mondjuk, hogy nem izgultam annyira, azért az is jelent valamit :-)

Ja és nagyon-nagyon büszke vagyok a gyerkőceimre. Kerületi német versenyünk volt, és igen jól szerepeltek!

A hétköznapokon is alakulunk, hol így, hol úgy, vannak jobb meg nehezebb napok, na de hol nem? :-)

Új mániám is lett, most hallottam először az Alapozó Terápia tornáról. Hát ez a tudás kell nekem! Ha csak a fele bejön annak a sok javulásnak, amit ígértek a 3 gyereknél akiket küldtem, már enyém a világ!

Ezeken kívül túl vagyunk a kórussal egy koncerten, ami nekem tetszett, a  hibákkal együtt, sőt jól is éreztem magam! Most pedig már készülünk a következőre. Már tudom mit és hogyan kellene többet gyakorolnom, hogy jobb legyen….

És ami előttünk van?

Mikulás, és készülés karácsonyra. Ja, mellette pedig haladunk a számok birodalmában egyre előre…. napról napra látom hogy esik le nekik a tantusz. Olyan aranyosak (kivéve amikor éppen nem)

Ja, és amúgy pedig itt az advent…

Olyan jó lenne kicsit odafigyelve…ami a rorate miséket illeti, sajnos, ha reggeles vagyok vagy nem érek be, vagy misét kell otthagyni félúton. De többi nap hogy fogok tudni felkelni?!. Jaj…. de megoldjuk!

Rorate coeli desuper, et nubes pluant iustum.

(Harmatozzatok, magasságos egek, s a felhők hozzák az Igazat.)

Jelentem, túléltem a szülőit, és a fogadót is!

Nem volt vészes, sokkal-sokkal rosszabbra számítottam. Igazából persze még nem jöttek elő oly nagy problémák, egy gubanc van, a megoldás folyamatban.....rajtam nem fog múlni.

Az óralátogatás elmaradt majd jövő héten...á, nem készültem rá 2 napot, dehogy....megérdemlem :)

Ma vettem jegyet ismételtem az Operahát Fantomjára...túl rég láttam, majd egy éve...aztán a Margitszigetre keveredtünk ki. Jó nagyot sétáltunk, jól átfagytunk. Ami gond, hogy a köhögésem egyre rosszabb...így estére :-(

Hogy lesz ebből így holnapra táncház???

A hét remélhetőleg minden nagyobb gubanc nélkül fog eltelni, várom a hétvégét, és a koncertünket....

Húúúú de régen nem írtam semmit.Egy hete....

Pedig sok minden történt velem, és a gyerkőcökkel is.

A hét elején volt 3 hosszú napom, az elején még a kedvesebb / viccesebb szülők megkérdezték, bírom-e, hogy bírom…..aztán szerdán már nem kérdeztek.

Nem volt könnyű, és megállapítom, 3 napot bírok jelenleg velük. De szerencsére „párom” másnap jött, így én elmentem nosztalgiázni az „ex”-hez. Nem, nem pasi, a volt munkahely.

Érdekes volt. Alapvetően azt éreztem, akivel találkoztam, örült nekem. És én is nekik!

Akiknél ezt nem érezem valahogy meg se lepődök…őket valahogy eddig is összefüggésbe hoztam a „múltammal”. Na de most nem akarok szidni senkit. Öröm volt bemenni, öröm volt a „kicsiket” meglátni, öröm volt, ahogy odajött az az ötödikes, akihez tanításilag nem volt közöm, és mikor észrevett visszajött a lépcsőről, megkérdezte miért nem látott, miért mentem el, és kerek perec elmondta a véleményét. Pedig tényleg csak a lebutított verziót mondtam el neki….

Aztán azért a héten kiderült ki a „szemben jófej hátam mögött nem oly jófej” kolléga, de azt hiszem még időben. Mindegy, próbálok okos lenni. Azért az túl szép volt, hogy mindenkivel minden rendben….a pedagógiai tanácsait szívesen veszem, és megköszönöm, különben pedig 3 lépés távolság….nem barátnőt keresek. Csak ez nem olyan könnyű, mint leírni. De igaza van drága barátnőmnek…nem lehet, nem kell mindig mindent kibeszélni….

A hétvége se volt lazább. Szombaton meglepetés születésnapon voltam (gimis osztálytársakkal, olyan jó volt találkozni velük…sajnos a 10 éves érettségi találkozóról lemaradtam. Na de ebből ott és akkor tanultam.)

Aztán báloztam….hm…báloztunk. Megállapítást nyert, nem ártana, ha valamire is emlékeznék abból a néhány hónapos tánciskolából amire jártunk…..

Na de sebaj, majd most a néptánccal felhozom a lemaradást! :-)

Ma itthon készültem a következő „laza”napokra…szülői, fogadó, aztán óralátogatás…..juhé! Ha nem írnék többet akkor kinyúltam :-)

Lassan készítem a centit a téli szünetig.

Nos, munka....sok-sok munka....helyettesítéssel, csak hogy tudjam értékelni a szünetet! Rég nem volt ilyen tartalmas egy hetem! Sok kirándulással, nagy beszélgetésekkel, misével, koncerttel, szóval mozgalmasan.

De most jön 3 nap teljes műszak, elejétől végéig....na ilyet rég csináltam, kíváncsi leszek, hogy bírom, hogy bírjuk....

A következő napokba haladunk tovább a számok birodalmában, és én már tűkön ülve várom az izgis részeket, mint pl.bontás :-)

De addig még lesz egy bál, egy szülői, fogadó, szóval sok-sok finomság. De most csak rövid távra előre tekintek...éljük túl a hét első 3 napját!

A suliban persze halloween volt. Na, nem nekünk, az angolosoknak. Egy dologra nem gondoltam: ha megkérdezi valamelyik gyerek, mi is ez a halloween, mit fogok mondani. Mert hogy gőzöm se volt róla. Ja, ijesztés, édesség, rémségek, ilyenek…ez meg nem válasz egy elsősnek…úgyhogy tudatlanságom beismerve odabaktattam egy angolos kollégához, és megkértem, 3 mondatban mondja már el, tulajdonképpen miről is szól ez az ünnep.

Elmondta. Hát maradok a mindenszenteknél.

És akkor egy kis okosság, nem tőlem. Ha már utánanéztem halloweennek, illett ezt is elolvasni!

Az ünnep célja, hogy az összes szentet – nemcsak azokat, akiket az Egyház külön szentnek nyilvánított – egy közös napon ünnepeljük.

Az ünnepet Keleten már 380-tól (míg nyugaton 609-től) tartották meg, és az összes vértanúra emlékeztek ezen a napon. IX. Gergely pápa helyezte az ünnepet november 1-jére.

Mindenszentek napja hazánkban 2001 óta újra munkaszüneti nap.

(www.hirporta.hu)

Holnap halottak napja.  Gyerekként mindig figyelmeztettek a külsőségekre…ne hallgass hangosan zenét, csendesedj el, stb. Nem mondom hogy ez rossz, hisz emlékeztet, és szokássá alakult. De mára azért más lett a készület. A temetőlátogatást se erre a napra időzítjük, és a külsőségekből is inkább csak az maradt meg, hogy ilyenkor előkerül Requiem (Mozart), és többször is meghallgatom. És vadászok azokra az alkalmakra, ahol ez élőben meghallgatható. Ha mindez szentmise keretében, akkor nagyon boldog vagyok, mert így az igazi.

 Temetőben

Köröttem csend - és temető.
Csak néha suttog valami,
csak néha lehet hallani:
ez ő, ez ő, ez ő! -
Azután minden újra csendes,
és álmodik a temető.

Én hajtott fővel ballagok,
s a néma árnyak szembe jönnek,
s a sírkeresztek rámköszönnek,
és mind az igazi Nagyok -
Én, a halottak ismerőse,
révedő szemmel ballagok.

Utánam huhog a Jövő,
a Múlt, Jelen, a sok kereszt,
s az árnyak kara zúgni kezd:
ez ő, ez ő, ez ő! -
Azután minden újra csendes,
és álmodik a temető.

(Dsida Jenő)

Vártam már! Nagyon-nagyon elfáradtam....de egyre inkább azt érzem, lassan, de irányba fordulunk...ha ezt kérem vegyék elő a matematika könyvet, már "csak" két hang visít bele a levegőbe: az melyiiiiiik???

És ha azt mondom kék, akkor az már kék (bár a sárgánál még elkövetem azt a hibát hogy csak sárgát mondok, persze citrom, vagy narancs is lehet,....és ezt 17-ből 20 gyerek tudja megkérdezni... ).

Pénteken mindenféle foglalkozások voltak, a gyerekeke választhattak, ki hová megy...tanulmányt lehetne írni belőle...ha én mondom a dolgát az a baj, ha neki kell választani, az a baj....na ment is a morgás..."ha én ezt tudtam volna...." legközelebb okosabb lesz! Reméljük!

Amúgy békésen telt a hét, betegek jönnek, mennek...a kedvencem a kislány volt akit hazaküldtünk a tesó lázas, őt is küldték..másnap virulva megjelent...."a kistestvéremnek is foltos a torka". Hurrá! De úgy látszik csalánba nem üt... :-)

Részemről túl egy táncházon....nagy meglepetés volt, réges-régen nem táncoltam .... partnerrel meg aztán idejét se tudom...3,5 óra mozgás. egy báli meghívás, egy nagy séta a Kopaszi gáton....

Aztán ma kirándultunk egyet, és bár a napocska nem akart sütni, végül nem volt nagyon hideg.

Most egy hét pihi, sok séta, mert az nagyon jól esik, egy kis vásárlás, barátnők és babáik felkeresése :-) és hasonló, nagyon jó programokat tervezek.

Akinek szünet van, annak jó pihenést!

Vártam már! Nagyon-nagyon elfáradtam....de egyre inkább azt érzem, lassan, de irányba fordulunk...ha ezt kérem vegyék elő a matematika könyvet, már "csak" két hang visít bele a levegőbe: az melyiiiiiik???

És ha azt mondom kék, akkor az már kék (bár a sárgánál még elkövetem azt a hibát hogy csak sárgát mondok, persze citrom, vagy narancs is lehet,....és ezt 17-ből 20 gyerek tudja megkérdezni... ).

Pénteken mindenféle foglalkozások voltak, a gyerekeke választhattak, ki hová megy...tanulmányt lehetne írni belőle...ha én mondom a dolgát az a baj, ha neki kell választani, az a baj....na ment is a morgás..."ha én ezt tudtam volna...." legközelebb okosabb lesz! Reméljük!

Amúgy békésen telt a hét, betegek jönnek, mennek...a kedvencem a kislány volt akit hazaküldtünk a tesó lázas, őt is küldték..másnap virulva megjelent...."a kistestvéremnek is foltos a torka". Hurrá! De úgy látszik csalánba nem üt... :-)

Részemről túl egy táncházon....nagy meglepetés volt, réges-régen nem táncoltam .... partnerrel meg aztán idejét se tudom...3,5 óra mozgás. egy báli meghívás, egy nagy séta a Kopaszi gáton....

Aztán ma kirándultunk egyet, és bár a napocska nem akart sütni, végül nem volt nagyon hideg.

Most egy hét pihi, sok séta, mert az nagyon jól esik, egy kis vásárlás, barátnők és babáik felkeresése :-) és hasonló, nagyon jó programokat tervezek.

Akinek szünet van, annak jó pihenést!

Márai Sándor: Mennyből az angyal

Mennyből az angyal - menny sietve
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett -
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta -
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta -
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: ,,Elég volt.''

Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik -
Ők, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?

Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
- A költő, a szamár, s a pásztor -
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, -
                            mennyből az angyal

New York, 1956.

Még jó hogy az előző írásomban csupa munkavonalat érintettem…ahhoz képest, hogy azt mondtam, nem lesz magánélet részletezés…..

A hét, az első szeptember elseje óta, kerek volt. Valahogy mintha kicsit érnének a gyerekek. És ezt a kollégák is mondják. Szóval akkor lehet, nem tévedek.

Alapvetően jól sikerültek az órák, a technika órai festés is reményteli volt. Egy kis malackát leszámítva nem történt semmi különleges. Vele se, csak moshatott fel maga után….

Az orvosi vizsgálaton beigazolódott a gyanú, az egyik picink színtévesztő. Két apró kérdésem lenen a szülőkhöz.

- Első eset, ha tudták: mi a nyűgös búbánatért nem szóltak????

- Második eset: nem tudták: az meg hogy????

Első héttől gyanús volt ,két hétig tippeltük, aztán már a kezébe adtuk a színest, és láss csodát, a gyerek helyes színnel oldja meg a feladatot…. nahát!

Kicsit fel vagyok paprikázva…. mindenkinek könnyebb lenne egy kis figyelemmel…

Kulturális programokból jutott a hétre bőven. Liszt Koronázási mise (Gyönyörű!!!! Főleg a Sanctus utáni rész….), orgonaművek, motetták, van minden.

Ma meg színház. És persze egyik se egyedül. És ez jó, nagyon jó!

Sok-sok beszélgetés és idő kell még, talán nekem még több. Most jövök rá, milyen sérüléseket hordozok magamban, és milyen szinten félek a komolyabb érzelmektől…. egyszerre vágyok rá, és félek. Érti ezt valaki?

Nagyon elhanyagoltam ezt a kis blogomat… mentségem ismét van.

De kezdem a legfontosabbal, ami nagyon szíven ütött…. egy ismerős babát vár, de erősen gondolkodik, igen-vagy nem … jobbat nem tehettem, körbeírtam 3 levelező listán, imádkozzunk. És jön naponta sok-sok válasz ismerőstől, ismeretlentől, felajánlások, imák, ötletek, én hogy tudok erről beszélni vele (mert hát ez is gond, milyen alapon szólok én bele valakinek a családjába- roppant egyszerű, úgy hogy kérdezte!). Már tudom, hogy egy adott rend tagjai, egy egész évfolyam, a saját csoportom, és több család is imáiban hordozza őket.

Mi ma váltottunk pár szót, látom, nem döntött…..ide kell nagyon a bátorítás, remélem lesz elég jó barátjuk. (Lehet ellenvélemény, legalább kicsit él majd a blog, de én úgy gondolom, ahol 3 elfér nem gond a negyedik se…..)

Na, ez az imaösszefogás nagyon nagy tapasztalat számomra!

 A hétvégé békésen, pihenéssel, randival telt. Voltunk kiállításon, kicsit sétáltunk is Normafánál.

Vasárnap egy barátnőmmel szabadultam r a C&A-ra, ennek eredménye egy szuper kabát lett amiben talán már nem fogok fázni. Állítólag jól nézek ki benne. 

Ma végre „megkoronáztak”, így, bár igen megkedveltem Annát a fogászomat, de hosszabb időre búcsút vettünk egymástól. Amilyen szépek és egészségesek a fogaim annyira picuri lett a megtakarításom :-(

Nyár eleje óta járogattam hozzá…..gondolhatjátok….

A fogdoki után rámszabadult a szabadidő (enni azt nem szabad, majd’ éhenhaltam, persze különben nem lett volna bajom, ha nincs tiltva….), majd közösen misére mentünk. Ez nekem sokat jelent, nagyon sokat! Azt  hiszem  a közös cél, a vágy Istenre, valami olyan többlet amit semmi nem helyettesíthet. Lehetnek szép sétálós, beszélgetős randik…bármi….de ha „fentről” nincs áldás a dolgon…. 

Hát röviden pótolva a hét eseményeit….ennyi lett…..

 Ui: ma reggel belementem HÉV-vel az ősz első rendes ködjébe a vasúti töltésnél. Jaj, már itt tartunk …köd? Én még napocskát szeretnék és langyos időt…..